BM heros logo

Microsoft Dynamics NAV On Azure

“A cég innovatív megoldásként menedzselt felhőben tárolva szerette volna alapvetően futtatni és üzemeltetni rendszerét, a kétcéges működés támogatása érdekében egyaránt, ezért a Microsoft Azure felhőszolgáltatás mellett tette le voksát.”

 

Partner neve:BM Heros Zrt.
Iparág:Járműgyártás (tűzoltó és mentőautók, nemsokára rendőrautók is)
Létszám:kb. 110 fő
NAV verzió:Dynamics NAV 2015 HRP HunLocalization 1.0 magyar lokalizációval
Bevezetés éve:2016

Az ügyfélről

A Belügyminiszter 2001-ben alapította a BM Heros Zrt.-t abból a célból, hogy a minisztériumhoz tartozó szervezetek, intézmények által üzemeltetett gépjárművek és technikai eszközök szakszerű és folyamatos javítása, szervizelése, karbantartása biztosított legyen.

Az eltelt 15 év alatt a BM Heros Zrt. nagyon sok változáson, szervezeti és strukturális átalakításon ment keresztül, amíg elérkeztünk a jelenlegi állapotához.

A BM Heros Zrt. 100 százalékos állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek tulajdonosi joggyakorlója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel kötött megállapodás értelmében, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatója.

A részvénytársaságot 2015 júniusától igazgatósági jogkörrel rendelkező vezérigazgató irányítja. A BM Heros Zrt. munkáját három tagú Felügyelő Bizottság ellenőrzi, amelynek tagjait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) jelölte ki.

A helyzet és az igény

A korábbi rendszerek szigetmegoldásokként, egymással részben integrálva és kommunikálva próbálták meg azon gyártási és szolgáltatási területeken felmerülő igényeket és követelményeket teljesíteni, amelyek komplett és integrált kiváltása mellett döntött a vállalat, a választás pedig a Microsoft Dynamics NAV ERP-rendszerre esett.

A cég innovatív megoldásként menedzselt felhőben tárolva szerette volna alapvetően futtatni és üzemeltetni rendszerét, a kétcéges működés támogatása érdekében egyaránt, ezért a Microsoft Azure felhőszolgáltatás mellett tette le voksát. Így a NAV On Azure minden igényt kielégítő csomagként, a BM Heros Zrt. digitalizációs törekvései egyik lépéseként a vállalatirányítást a felhőbe költöztetve szolgálja ki a cég működését, és különböző területeinek összehangolt közös munkáját.

Jelen pillanatban is Microsoft Office 365 illetve Microsoft Dynamics NAV megoldásokat együtt használ az ügyfél, irodai és ügyviteli folyamatainak ellátása és támogatása érdekében, integráltan.

BM Heros Zrt.

Updated on 2018-10-01T17:24:54+00:00, by Polonyi Mariann.