ISV Hústermelést Szervező Zrt.

Microsoft Dynamics 365 Business Central logo isv

“2010-ben jelentősen csökkent a gyártási költség az előző évihez képest. A beszerzések is pontosabban igazodnak a gyártás alapanyag igényeihez, ennek köszönhetően a készletgazdálkodásunk is javult. Így már most biztosan látszik, hogy néhány éven belül meg fog térülni a beruházás.” – Kovács József, informatikai vezető, ISV Zrt.

Partner neve:ISV Hústermelést Szervezo Zrt.
Iparág:Mezőgazdaság
Létszám:94 fő
NAV verzió:Microsoft Dynamics NAV
Bevezető partner neve:MulitSoft Kft.
Bevezetés éve:2010

Az ügyfél

A teljes mértékben magyar tulajdonú ISV Hústermelést Szervező Zrt. elsősorban takarmány gyártással és értékesítéssel foglalkozik. A több mint 40 éves múltra visszatekintő vállalat a mezőgazdasági szektor kiemelkedő szereplője, négy telephelyén (Budapest, Debrecen, Mohács, Nyírtelek) mintegy 100 főt foglalkoztatnak, a cég többmilliárdos árbevétellel rendelkezik. Vállalatirányítási és gyártásszervezési szempontból fontos jellemzőjük, hogy kizárólag egyedi megrendelésekre szállítanak egyedi összetételű takarmánykeveréket, amelyhez minden esetben az ISO 22000 –es szabványnak megfelelő tanúsítványt is kiállítanak.

Microsoft Dynamics 365 Business Central ISV-kep

A kulcsszó az adaptálás és a fejlesztési támogatás

Az ISV Hústermelést Szervező Zrt. tulajdonosai a lehető legjobb időben hoztak döntést egy integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéséről. Anélkül ma már valószínűleg nem lennének versenyképesek, legtöbb konkurensük ugyanis már évek óta használ valamilyen ERP-rendszert. A bevezetés szükségességét már tíz éve megfogalmazta a cég IT-vezetője – de az akkori tulajdonosok nem kívántak finanszírozni ilyen beruházást. Az elhúzódó előkészítésnek van azonban előnye: volt idő alaposan körülnézni a hazai ERP-piacon és volt idő a rendszerrel szembeni elvárások alapos átgondolására is. A végeredmény: 2010 január eleje óta élesben működik a MultiSoft által bevezetett Microsoft Dynamics NAV – ennek köszönhetően a cég gyártási költségei már az első évben jelentősen csökkentek.

Az üzleti probléma Előzmények, projekt-előkészítés

Közel két évtizede az ISV-nél már kiépítettek egy informatikai rendszert, amellyel a cég könyvelési, pénzügyi, számlázási és raktárkészlet nyilvántartási feladatait kezelték. A LibraCom ügyvitel-szervezési program a budapesti központban működött, de online kapcsolat hiányában a telephelyek csak egymástól függetlenül, szigetszerűen dolgozhattak egy-egy funkcióval, a rendszer nem volt képes az integrált adatkezelésre. A gyártás-vezérlés, a készletkezelés és a beszerzés egyedi fejlesztésű szoftverekkel történt, az automatikus adatcsere azonban megoldhatatlan volt, mivel a sziget-alkalmazásokat nem lehetett összekötni a LibraCom-os rendszerrel.

Az informatikai rendszerhez csatlakozott egy számítógépes termelésirányító rendszer is, amely a nyírtelki takarmánygyárban gyógyszergyári minőségbiztosítással rendelkező, magas színvonalú takarmány előállítását vezérelte. Ez a rendszer jelenleg is kiemelkedő fontosságú a cég működésében, mivel nemcsak az egyes takarmánykeverékek receptjét tartalmazza, de az alapanyagok keverési arányait szabályozó szelepek, mérlegek, légnyomás- és hőmérsékletet-szabályozók vezérlését is végzi.

A telephelyeken rögzített adatokat korábban floppykon küldték el a budapesti központba, de így a rendelésfeladások összesítése lassú és sok hibalehetőséget rejtő folyamat volt. A központ csak 1-2 hónapos késéssel tudott elemzéseket és kimutatásokat készíteni, ami az egyre keményedő versenyhelyzetben már tarthatatlan volt.

Szükség volt egy online-kapcsolattal összekötött, a vállalat valamennyi folyamatát teljes körűen lefedő rendszerre. A telephelyeket összefogó, integrált rendszer kialakítását célzó korszerűsítési törekvések azonban csak a 2006-ban történt tulajdonosváltás után valósulhattak meg, miután az ISV 30 dolgozója megvásárolta a vállalatot. Az új vezetés már fogékony volt a váltásra.

Az ilyen, mérföldkő-jellegű váltások szükségességének felismeréséhez mindig kell egy hozzáértő stratéga – szerencsés egybeesés, ha ő egyben a megoldás véghezvitelében is meghatározó szerepet kaphat. Az ISV esetében ez történt – így végül sikerült előnyt kovácsolni abból, hogy a korábbi tulajdonosok évekig nem engedték a korszerűsítést.

Kovács József, az ISV Zrt. informatikai vezetője három évtizede eredetileg agrármérnökként kezdett a cégnél, így szakmai szempontból is minden részletében ismerte az ISV működését, ugyanakkor IT-vezetőként tisztában volt az informatikai elvárásokkal is.

„Olyan megoldást kerestünk, amely a standard vállalatirányítási funkciókon kívül a speciálisan élelmiszeripari gyártóvállalat igényeire szabott funkciókat is biztosítja, ugyanakkor a négy telephelyünk valamennyi elvárását kiszolgálja. Évek óta kialakult elképzelésem volt a korszerűsítésre, jó néhány szakmai előadáson vettem részt, így részleteiben is megismerhettem a piacon elérhető vállalatirányítási rendszerek szolgáltatásait. Azt tapasztaltam, hogy sokan kínálnak akár dobozban, akár üzemeltetéssel együtt ERP rendszereket, és tudtam, hogy a bevezető hozzáállása, az egyedi fejlesztések megvalósíthatósága, és a későbbi szoftver- és üzemeltetési támogatás nagyon fontos lesz. A szaksajtóban és az interneten jó néhány rossz példáról is lehetett olvasni, azokból a hibákból is sokat tanultunk. Tudatosan arra készültünk, hogy nem egyszeri beruházást, hanem egy olyan középtávú beruházási projektet valósítsunk meg, amelyben a bevezetés és adaptáció mellett kulcskérdés a modulok kiválasztása, a testreszabás, egyedi igények kielégítése, az oktatás, az adatmigrálás, a szoftverkövetés és az általános support – foglalta össze a döntés-előkészítés első lépéseit Kovács József. – „A Microsoft Dynamics AX és NAV rendszerek mellett megismertem az SAP Business One megoldását és a Volán új rendszerét is – ez utóbbiak kisebb beruházással megvalósíthatók lettek volna, de funkcionalitásuk nem volt teljes, hiányzott például a gyártási modul. Több ajánlatot kaptunk a szállítóktól, a beruházási összeg és a megvalósítási idő tekintetében is igen nagy volt a szórás – végül készítettem egy döntés-előkészítő táblázatot. Svéd Jánossal, a MultiSoft értékesítési és marketing igazgatójával már korábban is kapcsolatba kerültünk, ő akkor a NAV 3.1 és 3.2-es rendszert mutatta be. A 2008 tavaszán megtartott Microsoft NAV Élelmiszeripari bemutatón újra találkoztunk, az új szolgáltatások megismerése után gyorsan kiderült, hogy végre megtaláltuk a megoldást. A MultiSoft ajánlata minden tekintetben a legkedvezőbb volt.”

Mivel a MultiSoft szakemberei korábbi élelmiszeripari tapasztalataikra alapozva már kialakítottak egy iparági megoldást, így mindössze ezeket kellett az ügyfél igényei alapján testreszabni, valamint a NAV rendszer és a takarmánykeverő gép szoftvere közötti interfészt kellett elkészíteni, ami jelentős megtakarítást jelent a vállalat számára.

A konzultációk során kiderült, hogy a NAV alaprendszeréhez sok egyedi, az élelmiszeripari ágazat elvárásainak megfelelő szolgáltatást hozzátettek, a MultiSoft iparági megoldásában számos olyan funkció is fellelhető volt, amelyeket korábbi tapasztalataik alapján fejlesztettek ki, és amelyekre az ISV-nek is szüksége volt. „Ez olyan hozzáadott érték, amire – ma már tudom – kevesen képesek. Végül 2009 közepén szerződést kötöttünk.” – mondja az informatikai vezető.

A bevezetés fázisai

2009 nyarától felgyorsultak az események. Az első konzultációk során az alapigényeket mérték fel, a MultiSoft javaslatára minden szakterületről választottak egy-egy kulcsfelhasználót, s közben összegyűjtötték a telephelyek egyedi elvárásait. Augusztusban megkezdődött az intenzív helyzetfelmérés, októberre befejeződtek az egyedi igények pontosításai, a MultiSoft szakemberei pedig időközben elkészítették a rendszer paraméterezését is.

Mivel első körben nem lehetett pontosan meghatározni a rendszer felhasználóinak várható számát, az ISV eredetileg bérelte a Microsoft NAV rendszert, később 20 egyidejű (konkurens) felhasználói licencet vásároltak meg. November végére fejeződött be a telepítés, utána a finomhangolás következett, decembertől elkezdődött az oktatás és a tesztüzem – 2010. január 1-től pedig éles üzemben működik a Dynamics NAV. Egyedi fejlesztések

Az ISV-nél pontosan megfogalmazták, hogy mely funkciókra van szüksége a cégnek az éles induláskor, és melyek azok a szolgáltatások, amelyekkel elegendő a második-harmadik ütemben elindulni. A MultiSoft szakértőinek tanácsait követve számos funkcióhoz tartozó adat rögzítése már az első körben megtörtént, ezzel azt biztosították, hogy a későbbi fejlesztéseknek is meglegyen az adatbázisa, az új lekérdezési funkciókhoz szükséges adatok is elérhetőek legyenek.

Természetesen a gyártás zavartalan kiszolgálása elsődleges prioritást kapott – a kiegészítő tevékenységek a második vonalba kerültek. Kiemelt szempont volt például a takarmánykeverő-szoftverhez illeszkedő interfész kifejlesztése, ami fontosabb volt a címke-nyomtatásnál, vagy az elkészült termékekhez mellékelt adatlapok kinyomtatásánál.

A Dynamics NAV-ban eredetileg nincs minőségbiztosítási modul, az ISV-nél azonban az ISO 22000-es rendszerű minőségbiztosítást is dokumentálni kell. A MultiSoft szakmérnökei sikerrel valósították meg ezt a fejlesztést is, így ma a NAV arra is képes, hogy hiteles bizonyítványt állítson elő arról, hogy a termékek minden tekintetben megfelelnek a takarmány-törvénynek. Végeredményben a gyártás és értékesítés számára olyan hátteret biztosít a vállalatirányítási rendszer, amivel a vevők felé garantáltan bizonyítható a termék minősége. Eredmények és tapasztalatok

„Az első hónapokban voltak ugyan kezdeti nehézségek, de március óta minden felhasználó egybehangzóan úgy tartja, hogy komoly előrelépést jelent a Microsoft Dynamics NAV alkalmazása, a régi rendszerhez nem ülne vissza senki” – mondja Kovács József, majd így folytatja tapasztalatainak összefoglalását: „Nagy segítséget kapunk a rendszertől például a kintlévőségek kezelésében. A lejáró számlákról naponta kapunk figyelmeztetést, kérésre a szoftver kigyűjti a rendszeresen késve fizető vevőket. A régi rendszerben előfordult, hogy nem idejében vettük észre, ha egy vevő még nem fizetett, és újra kiszállítottunk neki árut. Most a megrendelés rögzítésekor azonnal jelzi a rendszer, ha problémás a megrendelő: megjelenik egy ablak, amelyből látjuk, hogy tartozása van.

A gyors döntések meghozatalában a különféle kimutatások, riportok adnak segítséget. Az azonnal elérhető, naprakész adatokból származó előnyöket most kezdjük felfedezni, és egyre aktívabban használjuk az elemzéseket a megfelelő döntések meghozatalához. Egyre tisztábban látjuk a mélyebb összefüggéseket, egyre inkább kihasználjuk az integráltságból fakadó előnyöket, és egyre többször fedezzük fel, hogy a napi kérdéseinkre ott van a válasz a rendszerben – tehát kevesebbet kérdezünk egymástól, mégis pontosabb válaszokat kapunk. Jelentősen lerövidült egy megrendelés átfutási ideje is. Korábban a megrendeléstől számítva átlag 5-6 nap telt el a teljesítésig – ez legalább két nappal lerövidült, mert a NAV-nak köszönhetően a logisztika is optimálisabban szervezhető, hamarabb megtörténhet a kiszállítás. 2010-ben jelentősen csökkent a gyártási költség az előző évihez képest. A beszerzések is pontosabban igazodnak a gyártás alapanyag igényeihez, ennek köszönhetően a készletgazdálkodásunk is javult. Így már most biztosan látszik, hogy néhány éven belül meg fog térülni a beruházás” – foglalja össze a legfontosabb előnyöket Kovács József.